József Attila: Maisfeld (Kukoricaföld Német nyelven)

A kukoricaföldön űlök, várok,

Tán arra, hogy a varju mikor károg

És mikor kell zengő cínnel tovaűzni.

A hűs Alkony beborít csöndes kékkel,

Én Rád gondolok nagy gyönyörűséggel

S szeretném a karom derekadra fűzni.

A Nap lement. Oly egyedűl maradtam,

A Föld is kezd kihűlni már alattam.

A néma út fölött már a bagoly huhog.

A Nap lement. És én még várok, várok.

Terád várok. Nem jössz? És sírdogálok:

Szivemre a bánat halk csöppekben csurog.

Ich sitze im Maisfeld geduldig und warte

gar darauf, wann kräht die Krähe im Garte’

‘d, wann man mit schallender Dose davonjagt.

Das kühle Zwielicht bedeckt mich mit Zartblau,

ich denke an dich, du entzückende Frau,

und meine Arme greifen nach dir verzagt.

Die Sonne ging unter. Ich blieb ganz allein,

die Erde begann sich zu kühlen, oh Pein.

Die Eule schreit bereits über der Strasse.

Die Sonne ging unter. Und ich warte noch.

Warte auf dich. Kommst du nicht? Ich warte doch:

Trauer tröpfelt in Tropfen an die Gasse.