Endrikat, Fred: Az Étterem, mely az Égnek Létverem (Astronomische Gastronomie Magyar nyelven)

    
Am blauen Himmel hängt der Sonnenkloß.
Er ist so gelb, so kugelrund und groß.
Allmählich neigt er sich hinab zum Meere,
dann tunkt er in die riesige Sauciere.
Ganz hinten lauert schon die schwarze Nacht.
Sie hat ihr Drachenmaul weit aufgemacht,
verschluckt mit einem Happs das Sonnenklößchen
mit der Sauciere und dem ganzen Sößchen.
So macht die schwarze Nacht es immerdar,
dreihundertfünfundsechzigmal in einem Jahr
verschlingt sie Tag für Tag mit ihrer Riesenschnauze
den Sonnenknödel mit nebst samt der Sauce.
So ist nun mal der Weltenlauf:
der eine frißt den andern auf.
Ob gastro- oder astronomisch,
auf jeden Fall – ich find es komisch.

Az Égfazékban gombóc fő: a Nap.
Nagy, sárga, kerek, akár egy kalap.
Tenger fölé hajtja a szél, a kósza,
s belemártja az óriási szószba.
Már lesi hátul a Fekete Éj,
sárkányszáját kitátja: végveszély!
Bekapva, lenyelve a Nap, a Gombóc,
s vele a Szószostál meg egy halom Szósz.
Háromszázhatvanöt napja, nem sok hete
van évente, s falja az Éj, a Fekete,
naponta falja, falja óriáspofája,
és azt a tengernyi szószt issza rája.
Így lásd a világ dolgait:
emez — eszik, amazt — eszik.
Mindegy, Sírverem-e vagy Étterem,
kész röhej, nincsen benne értelem.