Endrikat, Fred: Bolhák Utolsó Ivadéka (Der letzte Floh Magyar nyelven)

Sagt mir eins, ich frage euch ihr Lieben:
Wo sind nur die Flöhe allzumal geblieben?
Ausgestorben scheinen sie zu sein mit Haut und Haar.
Damals, als ich noch ein kleiner Junge war
mußten wir uns (es war lieblich anzusehen)
jeden Samstagabend vor dem Schlafengehen
gegenseitig wie die jungen Hunde flöhen.
Emsig suchten wir und fanden diese kleinen, flinken                                                            Dinger.
Mit dem naßgemachten Daumen und dem Zeigefinger
suchten wir, und fanden sie in Horden.
Heißa, dann begann ein lustig Flöhemassenmorden.
Kaufmännisch gesagt: Ein Mord en gros.
Musikalisch ausgedrückt: Mordissimo.
So erklär ich mir, daß nach und nach auf diese Weise
alle Flöhe ausgerottet wurden, wie die Indianer. Heimlich                                                        leise
möcht ich diesen festgestellten Tatbestand beweinen.
Aber eines weiß ich: Unsre gute, alte Oma hat noch einen.
Ja sie hat noch einen aus der Mädchenzeit, den liebt sie                                                          sehr.
Diesen einen gibt sie nie und nimmer her.
Allerdings behauptet unsre Oma, daß der Invalide
etwas hinke und schon überlebensmüde.
Titel, Orden, Ehrenzeichen und Banknoten –
alles hat ihr schon der Zoo dafür geboten.
Aber nein – sie gibt ihn nicht – sie pflegt ihn bis zum Tod.
Dieser Floh nascht bei der Großmama das Gnadenbrot.
Sollte nun die gute Oma schließlich einmal sterben,
werde ich den Flohpatriarchen von ihr erben.
Heute quält mich schon die Frage bis aufs Blut:
Ob der olle Floh wohl einen weißen Vollbart haben tut?

Mondjátok meg nékem, ha szerettek,
Hogy az összes bolhák ugyan hova lettek?
Úgy látszik, kihaltak fajunk lábán és fején.
Hajdan, amikor még kicsi voltam én,
nekiláttunk minden szombat este
mint kölyökkutyák (élvezte, aki leste)
bolhászkodni, bolhát egymásban keresve
hangyaszorgalommal, s leltük is sok pici ugrabugrát.
Kiki benyálazta hüvelyk- és egy másik ujját,
vadásztunk és fogtunk is bolhát halomba.
Hát, volt ott egy vidám bolhahekatomba,
kereskedőnyelven: mészárlás en gros.
Zenei nyelven: Mordissimo.
Szóval nézetem szerint így, emez ősi módon
lett kiirtva minden bolha, mint az indiánok. Ámde                                                                   mondom:
eme tényállást csak siratni tudom titokban.
Egy biztos: jó nagymamánknál egy a mai napig ott van
kislánykorából, és ő azt szereti nagyon.
Ki nem adná, szemében az egy vagyon.
Egyébként azt tartja nagyink, hogy a bolhácskája roppant
vén és életúnt, sántít, egy kripli, rokkant.
Rangot, címet, kitüntetést, pénzt, virágot,
érte az Állatkert mindent felajánlott,
hasztalan. Ő nem adja. Haláláig gondozza őt.
Bolha úr a kegyelemkenyéren nagyra nőtt.
Ha a jó nagyi elköltözik a másvilágra,
enyém lesz az örökség, a bolhapátriárka.
Már ma is egy gondolat bánt engemet:
Ily vén bolha hatására fehér szakállam lehet?