Endrikat, Fred: A nagyváros, sötétben (komoly vers) (Großstadt im Dunkeln Magyar nyelven)

    
Jetzt sieht man erst, wie schön ein Abendhimmel ist,
der sonst von Lichtreklamen überblendet war.
Die hellsten Bogenlampen scheinen trüb und trist,
wenn man zum Firmament emporschaut und genießt
den goldnen Schein der Sterne, blitzeblank und klar.
Jetzt ahnt man erst, wie groß und weit die Ewigkeit.
Am Abendhorizont, o Großstadtmensch, erkenn,
wie nichtig kurz die Spanne deiner Lebenszeit.
Die Größe mahnt uns Menschen zur Bescheidenheit.
Das alles ahnt man, wenn der Vollmond scheint. —
Ja, wenn — —

Jetzt weiß man erst, wie seltsam ein Briefkasten schmeckt,
denn in der Dunkelheit droht mancherlei Gefahr.
Man hat am Himmelszelt den Abendstern entdeckt
und ist auf Erden mit dem Schädel angeeckt.
Auch ohne Licht gibt's Schatten. — Ach, wie sonderbar.

Csak most látni, milyen szép is egy esti ég,
csakhogy mindig a neonreklámokba bújt.
A legjobb ívlámpa fénye is tompa, gyászos
ha szemünk előtt feltárult az égi város
s a villámtiszta arany csillagfény kigyúlt.
Az örökkévalóság csak most sejthető.
Az esti égen ismerd fel, város fia,
hogy életed hossza mily semmi kis idő.
A nagy-ság nagy szerénységet idéz elő.
Ezt érezni, ha tündököl a telihold. —
De ha — —

Csak most érzed a postaládának ízét,
mert a sötét éj ezer veszélyek kora.
Az ember ellátott az égi sátorig
koponyájával meg a földbe ütközik.
Vannak árnyak fény nélkül is. — Hm, mily fura.
   
   
   
(A vers sajnos nem mondja meg, miért „csak most” látni az esti eget, ti. a nagyvárosi fények nélkül. Nem tudom, mikor keletkezett a vers, de szerepel egy 1940-ben megjelent kötetben. Akkor már voltak bombázások; ha vers a háború kitörése után keletkezett, akkor a szituáció lehet légitámadás miatti elsötétítés.)