Endrikat, Fred: Legendácska (Legende Magyar nyelven)

An einem Sonntag stieg der Herrgott mal
vom Wendelstein hinab ins Isartal.
Er ging bis Ammerland und sah die sanften Höh'n.
»Potz Tausend,« rief er. »Kinder, ist das schön.
Vom weiten Marsch tun mir die Füße weh.
Hier fehlt zum Baden noch ein schöner See.«
Der Herrgott rief: »Wohlan, ihr Engelein,
kommt alle her und pinkelt hier hinein.«
Die Engel hoben ihre Röcklein in die Höh –
und so entstund der Starnberger See.
Tags drauf sah Petrus drunten all die Pracht,
strich seinen Bart und brummt: »Das hat er fein
                                                         [gemacht.«

Egy vasárnap leszáll Isten, az Úr,
Wendelsteinről, s az Isarhoz vonul.
Ammerlandig ment, láta dombokat,
„Azannyát, ez döfi!”, ki így fakadt.
„A lábamat lejártam, fáj bele.
Itt fürdőnek egy szép tó kellene.”
Rikkantott: „Angyalgyerekek,
hozzám! Ebbe belepisiljetek.
Szoknyácskát fel!” — így a Mindenható.
Így jöve létre Starnbergnél a tó.
Hogy Szent Péter az égből nézne ki,
Így dörmög: „Azannyát, ez sikerült Neki!”
   
   
   
Wendelstein: jó magas (kb. 1800 méter) bajorországi hegy; Isar: München folyója. Stb. stb.

Szerintem, és számos hajdani festő szerint, vannak fiúangyalkák is, sőt úgy rémlik, hogy leányangyalkát nem is láttam soha festményen. Nem tudom, miért jön a költő azokkal a szoknyácskákkal. Lehet, hogy feminista volt és mint ilyen tagadta hímnemű angyalok létezhetőségét?

Mind erről eszembe jut, hogy három és fél éves hölgyismerősöm megpróbált állva pisilni mint a kisfiúk, és összecsuromvizezte a szoknyácskáját. Sikertelen kísérlete után kijelentette, hogy az nem fair, hogy csak a fiúk tudnak állva pisilni, a lányok nem... Ezzel én egyet értek: tényleg nem fair (a Teremtő részéről). Lehet, hogy Endrikat is így gondolta, és ezért zárta ki a hímnemet a nyaraló- és túristaparadicsomokat létrehozó angyalkaságból (?).