Endrikat, Fred: Az őserdei világbajnokság (Olympiade im Urwald Magyar nyelven)

Sieben Waldesel stanken um die Wette,
denn es galt einen neuen Rekord aufzustellen.
Der alte Weltstinkmeister lag krank zu Bette.
Das war für die Esel eine tiefe Beschämung,
denn man erfuhr aus maßgebenden Quellen,
der Meister leide an chronischer Schließmuskellähmung.
Das kränkte die Ehre des ganzen Waldeselstandes.
Man berief die größten Stinker des ganzen Landes,
stellte sie gegenüber auf grünem Plan,
Nase um Nase, Zahn um Zahn.
Heiß war das Ringen, sie stanken und stanken,
daß die Tiere des Urwaldes in Ohnmacht sanken.
Der Schiedsrichter, mit der Stoppuhr in der Hand,
gab stündlich die Resultate nach Punkten bekannt.
Bis gegen Abend, von all den Sieben,
ist ein einziger Waldesel übrig geblieben.
Stolz wie eine Eiche stand der Sieger da,
umjubelt vom lauten i a, ia. –
Von Mund zu Munde, von Ort zu Ort
drang die Kunde vom neuen Weltstinkrekord.

Versenyt kellett bűzlenie hét vadszamárnak,
mert muszáj volt állítani új bűzlésrekordot.
Az öreg bűzvilágrekorder nyomta az ágyat,
Nagy szégyen volt ez a vadszamári népnek,
mert mérvadó forrásból kitudódott,
hogy a Mestert kínozzák záróizomhűdések.
Becsületét féltette a vadszamári népség.
Ország szerin tova behívó küldeték szét
a Nagybüdösöknek. Ott zöldellt előttük a pálya.
Far far mellett küzd: hír a dicsőség párja.
Küzdöttek a küzdők, bűzlöttek a bűzök,
hogy az erdő állati népe alélva tüsszög.
Stopperrel mérni a döntőbíróé a gond,
s ő óránként bejelenti, kié és mennyi a pont.
Estére a vadszamarak szive verdes,
küzdöttek bátran mind — egy csak a nyertes.
És éljenezék a diadalnak büszke fiát
köröskörül ujjongó, lelkes IÁ-k.
És szájról szájra járt és felvere port
a nagyszerü bűzvilágrekord.