Fried, Erich: Fragen in Israel

In einer ungerechten Welt
gerecht sein
ist schwer
wenn man sein will.
Rabbi Hillel* hat schon gefragt
vor 2000 Jahren:
„Wenn ich nicht für mich bin,
 wer ist dann für mich?”

Aber nur noch selbstgerecht sein
weil andere ungerecht waren
(und das waren nicht die
gegen die man jetzt selbstsüchtig ist)?
Rabbi Hillel hat schon gefragt
vor 2000 Jahren:
„Solange ich aber nur für mich selber bin,
was bin ich?”

Heute fragen das Viele in Israel:
„Wenn wir nicht auch für die Palästinenser sind
was sind wir?
Welche Feinde verspätetes Spiegelbild
sind wir dann?”
Aber andere sagen: „Das ist Zukunftsmusik
Nichts für heute”

Rabbi Hillel hat schon gefragt
vor 2000 Jahren:
„Wenn nicht jetzt,
wann sonst?”

 
* Hillel (der Ältere oder der Alte; hebr. הלל הזקן, Hillel ha-zaqen; * um 110 v. Chr.; † um 9 n. Chr.) war einer der bedeutendsten pharisäischen Rabbiner aus der Zeit vor der Zerstörung des zweiten Tempels, Vorsteher des Sanhedrin und Gründer einer Schule zur Auslegung der Schrift, auf den sich Juden bis heute oft berufen. Zitaten: Sprüche der Väter 1,14.

Egy igazságtalan világban
igaz embernek lenni
nehéz
hiába akarsz.
Hillél rabbi* már megmondta
2000 évvel ezelőtt:
„Ha én nem magamért,
akkor énértem kicsoda?”

De csak csak ömnagukkal szemben lenni igazságosak
mivel mások igazságtalanok
(és nem voltak-e igazságtalanok azok,
akik ellen ma egoista vagy)?
Hillél rabbi már megkérdezte
2000 évvel ezelőtt.
„Ha én csak magamért,
akkor mi vagyok én?“

Ma sokan kérdezik Izraelben:
„Ha mi nem a palesztinokért,
akkor mi vagyunk mi?
Miféle elkésett tükörkép vagyunk mi akkor?”
De mások azt mondják: „Ez a jövő zenéje,
nem a máé.”
Hillél rabbi már megkérdezte:
„Ha nem most, akkor mikor?”

  
* Hillél (az „Öregebb” vagy az „Öreg”, héberül Hillel ha-zaqen, kb. Kr. e. 110 – Kr. u. 9.) az egyik legfontosabb farizeus rabbi volt a Második Szentély pusztulása előtt, a szanhedrin feje és az egyik Írásmagyarázó iskola megalapjtója; a zsidók mindmáig gyakran őrá hivatkozak. Idézetek: Az Atyák fejezetei, 1, 14.

      
Hogy ez mitől vers, azt lehetetlen megmondani, attól eltekintve, hogy lapos és divatmajmoló, újságírói színvonalú okoskodásait külön sorokba tördeli. Hogy mitől zsidó a szerzője, azt is nehéz megmondani: a szerző a nürnbergi náci törvények értelmében természetesen kétségkívül „zsidó", tehát „fajzsidó”... De fogadni mernék, hogy ugyanúgy gondokodik, mint egy jónevű magyar író, aki azt nyilatkozta nagy büszkén vagy harminc évvel ezelőtt egy magyar, úgynevezett „zsidó” (= fajzsidó) folyóiratban, a Múlt és jövőben, hogy aszongya az ő zsidósága azt jelenti, hogy ő ,nem tud héberül, nem tud jiddisül, hogy soha életében a lábát be nem tette egy zsinagógába, és hogy nem is érdekli egyáltalán, mi folyik ott’... Szégyellem bevallani, hogy sajnos túl sok ilyen „fajzsidó” nyüzsög világszerte, Izraelben is... De nem csak zsidó betegség ez. Érdekes kérdés, miért olyan nehéz rátalálni az arany középútra a debilis idegengyűlölet és a debilis öngyűlölet, a soviniszta hazugság és az internacionalista hazugság között.

Liszt Ferenc sem tudott magyarul és nem élt Magyarországon, ő de legalább azonosult a magyarsággal, pénzt adott a Zeneakadémia megalapítására, magyar rapszódiákat írt, és tudtommal nem nyalta a magyarság ellenségeinek a ... talpát. 

Hogy „sokan” kérdezik-e Izraelben azt, hogy ha mi zsidók nem nyaljuk az ellenségeink talpát, akkor hát mi vagyunk mi?”, az attól függ, hogy mit tartunk „sok”-nak. Az ilyen kérdéseket főleg a Ha-Aarec című szélsőbaloldali (= önantiszemita) újságban teszik fel; ezt az újságot az izraeli lakosságnak kb. 6 %-a olvassa, közülük is sokan csupán azért, mert naivan elhiszik neki, hogy ő a legintellektuálisabb izraeli újság; elhiszik, hogy az öngyűlölet, az ellenség imádata az az oktalan idegengyűlölet orvossága. Az igaz, hogy szerintem 6 % is túl sok. Mert az a kevesebb mint hat százalék túlharsogja a kilencvenvalahány vagy nemudomhány százalékot, amelyet nemrégen még úgy hívtak, hogy „la majorité silencieuse”, azaz a csendes, nemkiabáló, kushadó többség. Persze ha kushadunk, akkor magukra vessünk...

A „palesztin nép” fogalmát nem használták az arabok 1967 előtt, azt mondták, nincs semmiféle palesztin nép, csak egyetlen, egységes arab nép van. A ma Izrael által elfoglalt területeken eszükbe sem jutott soha korábban „palesztin" államot alapítani, sem arab egyetemeket stb. Ilyesmit csak a megszálló Izrael alapított. (Az sem angyalsereglet egyáltalán, de vesd össze a fenti „vers" első három sorával.) Az ENSz által 1947-ben elrendelt palesztin államot az arabok nem engedték megalapítani. A Jordániától elfoglalt területeket Izrael békéért cserébe vissza akarta adni, de Jordánia lemondott róluk a „palesztin nép" javára. A palesztin nép úgymond „egyetlen jogos képviselőjét", a Palesztin Felszabadítási szervezetet 1970-ben gépfegyverekkel űzték ki az ugyancsak arab Jordániából... az a szervezet az ugyancsak arab Libanonba ment akkor, és azt a virágzó államot hamarosan tűzfészekké varázsolta, romba, nyomorba, anarchiába döntötte. A „palesztin nép” fogalmat 1967 után találták ki Izrael megsemmisítésére. Mindezt nem akarják tudni az olyan „humanisták”, mint Erich Fried, mert bambán benyelik, amit a világsajtó a fülükbe harsog, de főleg azért, mert eleve identitászavarban szenvednek, szégyellik, hogy ők a világ szemében minden önostorozó kiabálásaik ellenére — zsidók...

Theodor Lessing filozófus már vagy kilencven évvel ezelőtt megírta, hogy a német zsidók német hazafisága nem egyéb, mint öngyűlölet. Ugyanez mondható el a mai 6 %-os izraeli palesztinimádatról és nyilván az Európai Únió mohamedán „menekült"imádatáról is.

Erich Friednek valószínűleg halvány fogalma se volt a zsidó kultúráról, a Hillél-idézeteket egyszerűen kimásolta valami modern könyvből, és kontextusukból kiragadva szajkózza őket. Hillél rabbi egyáltalán nem a zsidó nép ellenségeivel szemben kötelező magatartásról beszélt.

„Ha nem most, akkor mikor?" — ez a „Béke — most"  nevű izraeli zsidó szervezetre céloz, amely azonnali, minden feltétel nélküli békét = száz százalékos meghátrálást követelt Izraeltől, az araboktól pedig semmit, mintha Izrael volna az, aki nem akar békét kötni. Aki az utolsó pillanatban, már a tollal a kezében, nem írta alá (szerencsénkre) a békét, az Arafat volt... A Béke — most annyira hitelét vesztette, hogy ma már alig hallani róla. 

Ha jól látom, Magyarország is ilyesfajta dilemmák közt hányódik ma... De Magyarország legalább pénzt kap azért, hogy lemondjon a függetlenségéről. Izrael pénzt és mindenfélét ad azért, hogy lemondhasson a fizikai biztonságáról...