Goethe, Johann Wolfgang von: Az embergyűlölő (Der Misanthrop Magyar nyelven)

Erst sitzt er eine Weile,

Die Stirn von Wolken frei;

Auf einmal kömmt in Eile

Sein ganz Gesicht der Eule

Verzerrtem Ernste bei.

Sie fragen, was das sei?

Lieb' oder Langeweile?

Ach, sie sind's alle Zwei!

Kezdetben ül nyugodtan,
   
Arca csupa mosoly.
   
Egyszer csak mi van ottan?
   
Pont az az arc — bagolyban:
   
Szörnyen torz és komoly.
   
Kérded, hogy itt mi foly’?
   
Undor vagy unalom van?
   
Mindkettő! Csak ne szólj.

   
     
   
Undor vagy unalom? Az eredetiben: „szeretet vagy unalom?”, ti. hogy azért fintorog-e az emberiségre az embergyűlölő, mert őszintén szereti az embergyűlöletet, kedvét leli benne, tehát mert a lényéből fakad az embergyűlölet, vagy pedig egyszerűen csak azért, mert unatkozik, tehát ki kell találnia valami vadonatúj világnézetet. Nem sikerült kiderítenem, mikor írta Goethe ezt a verset; ha öregkorában írta, akkor az az újsütetű romantika divatos pesszimizmusára, világfájdalmára, „lelkizésére” vonatkozik; tudható, hogy az öreg Goethének arról rossz véleménye volt. Az „embergyűlölőről” már Molière is írt vígjátékot vagy másfélszáz évvel Goethe előtt. Goethe feltehetőleg nem ugyanolyan fajta embergyűlöletről beszél, mint Molière: Molière embergyűlölője egyszerűen csak nem hajlandó a társadalmi érintkezéseket súrlódásmentessé csiszoló kötelező képmutató udvariaskodásokra. De Goethe versének címe mégis csak ugyanaz a szó, mint Molière híres színdarabjáé: Le Misanthrope, Der Misanthrop. Molière misanthrope-ja őszinte, a divatra fütyülő ember volt, a világfájdalmas, világgyűlölő romantikus pedig divatmajmoló pojáca, akkor is, amikor merő divatból elsorvad mellbajban, ugyanis volt idő, amikor tényleg „divatba jött” költői körökben a tüdővész... A rizsportalan, parókátlan vadromantika csak látszólag volt kevésbé megjátszós és színpadias, mint az azt megelőző kor és divat kötelező optimizmusa.

( Csak ne szólj nincs az eredetiben.)