Morgenstern, Christian: Die zur Wahrheit wandern

    
Die zur Wahrheit wandern,
wandern allein,
keiner kann dem andern
Wegbruder sein.

Eine Spanne gehn wir,
scheint es, im Chor…
bis zuletzt sich, sehn wir,
jeder verlor.

Selbst der Liebste ringet
irgendwo fern;
doch wer’s ganz vollbringet,
siegt sich zum Stern,

schafft, sein selbst Durchchrister,
Neugottesgrund —
und ihn grüßt Geschwister
Ewiger Bund.
   
   
   
(1914)

Igazságzarándok —
nincs vele más,
nem lehet barát ott,
nincs utitárs.

Vélnéd, egy az Útunk,
s kórus a hang...
végül megtanuljuk:
mind maga van.

Még a Legkegyeltebb
is messze vív;
ám ki célig elmegy,
győz, egekig,

átkeresztelődőn
Istent hoz így —
s üdvözli örökkön
testvéri frigy.
   
   
   
A vers prozódiai (ritmikai) sémája a következő:

— U    | — U | — U
— U U | —
— U    | — U | — U
— U U | —
      
(Az irgendwo  szó ebből egy kicsit kilóg ( U U — ), de az aligha zavarja az összhatást.)  

A — jel a német versek esetében nem időmértékesen hosszú szótagot jelöl, mint a magyarban, hanem hangsúlyost, illetve azt, hogy ilyen helyen állhat hangsúlyos szótag; a U jel, amely a magyarban rövid szótagot jelöl, a németben azt jelzi, hogy azon a helyen csak hangsúlytalan szótag állhat, hangsúlyos nem. (Kivétel a verssor első szótagja.)

Kinek írom ezt? Biztos vagyok benne, hogy senkit sem érdekel, illetve akit érdekel, az tudja nélkülem is, verstanokból vagy mert ösztönösen érzi, hallja. A Magyarul Bábelen egyik jeles és nagyon szorgalmas fordítója azt írta nekem, hogy a verstan őt már az egyetemen is untatta, és én is csak azért írok ilyeneket a fordításaim alá, hogy mutassam, hogy milyen feneokos vagyok. Ezek szerint azt gondolja ő, hogy ezek fölösleges tudnivalók illetve tudninemvalók. Én is azt gondolom, hogy a versolvasók nagy többségének tudomása sincs a prozódiáról, a versek ritmusszabályairól, vagy ha van, akkor fölöslegesnek tartja őket. De maguk a költők egyáltalán nem tartják fölöslegesnek: ha nem szabadverset írnak, akkor majdnem mindegyikük többékevésbé pontosan sőt a legtöbbször pedánsan követi ezeket a szabályokat. A fenti szuperideológikus, nem „formalista" vers is. Miért olyan fontos neki, hogy minden versszak ugyanazt a sémát kövesse? Én sem tudom, hogy miért, de fontos neki.

Mindazonáltal csak kevés versben a legfőbb dolog a ritmus. A fordításokba a vers ritmusa csak korlátozott mértékben menthető át, főleg azért, mert a két nyelvnek különböző a fonetikai rendszere. Ami átmenthető, az inkább csak a ritmikai séma (pl. itt az, amit fönt lekottáztam), de mint említettem, a magyarban azt nem a szóhangsúlyokkal, hanem az időmértékes értelemben vett szótaghosszúsággal ill. rövidséggel valósítják meg, és ez már nagy különbség. De azért a lüktetés mégis utánozható. A magyar költők-műfordítók majdem mindig pontosan követik az eredeti vers prozódiai sémáját, bár nem mindig aggályosan: ha valami fontos dolog „nem fér bele”, nem gyömöszölhető bele a sémába, akkor egy kicsit lazábban kezelik a sémát, és igazuk is van. Én az átlagnál pedánsabb vagyok ebben, de ezt nem tartom érdemnek, hanem inkább csak afféle „sportteljesítménynek”, mint Karinthy egyik írásában az az erőművész, aki kénytelen átképezni magát a similabdadobálásra: a similabdáiba titokban elrejt egy-egy ezer kilós súlyt. Tehát háromezer kiló zabot hegyez...

A fenti fordításban is sikerült pontosan megtartanom a sémát, persze nem minden manipuláció nélkül. Főleg az első sorral — „igazságzarándok” — nem szeretnék büszkélkedni, pedig látszólag lehetne, mert elég jó szóalkotás. Csakhogy az eredeti vers első sora — „Kik az Igazság felé vonulnak” — azokra a korálokra és más vallásos énekekre látszik utalni, amelyeket a hívő emberek kórusban szoktak énekelni, pl. Wer nur den lieben Gott läßt walten (Ki dolgát mind az Úrra hagyja; híres Bach-korál), vagy Wer Gott vertraut, hat wohl gebaut; Wer in dem Schutz des Höchsten ist, vagy Die mit Tränen säen, werden mit Freuden ernten (A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd; 126. zsoltár) stb., a vers pedig ennek a kollektív igazságkeresésnek fittyet hányva nem a „kollektív” Isten kereséséről szól, hanem éppen ellenkezőleg útitársak nélküli, magányos Istenkeresésről azaz kiki saját igazi énjének kereséséről. (Nietzsche mond ilyeneket.) Ezt itt fontosabb átmenteni, mint a prozódiai sémát.
   
Lehetne például így:
   
   
Ki az Igazságot kutatja,
nincs vele más,
mind magára hagyja,
nincs utitárs.
   
   
Az első sor így hosszabb az eredetinél, sőt jambikus azaz emelkedő lejtésű, a vers egészével ellentétben. Ez baj, de még mindig kisebb baj, mint elsikkadni hagyni a versnek ilyen alapvetően fontos jellemvonását.

(A Durchchrister szót nem találtam sehol, valamiféle ,christen’ (= megkeresztelni?) szót sem. Azt gondolom, hogy ez a szó Morgenstern fejében azt jelentette, hogy „átkeresztelő”: „saját maga átkeresztelőjeként teremt új Istenalapot”; ez áll szó szerint a eredetiben, feltéve, hogy jól értelmeztem.)