Rilke, Rainer Maria: Lieben XVI.

NACH einem Glück ist meine Seele lüstern,
nach einem kurzen, dummen Wunderwahn ...
Im Quellenquirlen und im Föhrenflüstern
da hör ichs nahn ...

Und wenn von Hügeln, die sich purpurn säumen,
in bleiche Bläue schwimmt der Silberkahn, –
dann unter schattenschweren Blütenbäumen
seh ich es nahn.

In weißem Kleid; so wie das Lieb, das tote,
am Sonntag mit mir ging durch Staub und Strauch,
am Herzen jene Blume nur, die rote,
trug es die auch? ...

BOLDOGSÁG az, mire a lelkem vágyik,
rövid, buta csoda őrülete...
Forrás-csörgéstől fenyő-suttogásig
hallik jele ...

És ha dombokról, bíbor szegélyükről,
sápadt kékbe úszik ezüst ladik, –
árnyéktól súlyos virágzó fák felől
erre hajlik.

Fehér ruhában; mint a kedves, halott,
vasárnap jött, nem volt gond por, tövis,
szívén ez az egy piros virága volt,
s viselte is? ...