Walser, Robert: Der Schnee

Der Schnee fällt nicht hinauf
sondern nimmt seinen Lauf
hinab und bleibt hier liegen,
noch nie ist er gestiegen.

Er ist in jeder Weise
in seinem Wesen leise,
von Lautheit nicht die kleinste Spur.
Glichest doch du ihm nur.

Das Ruhen und das Warten
sind seiner üb’raus zarten
Eigenheit eigen,
er lebt im Sichhinunterneigen.

Nie kehrt er je dorthin zurück,
von wo er niederfiel,
er geht nicht, hat kein Ziel,
das Stillsein ist sein Glück.

Nem felfelé hullik,
sorsba belenyugszik.
Hó. Marad lent ragadva,
még sosem tört magasba.

Minthogy engedelmes,
teljes lénye csendes,
zajt kerülve megpihen.
Lennél bár te is ilyen!

Várakozás, nyugalom
fő és felettébb finom
jellemvonása,
lényege: lefelé hajlása.

Otthont ott sose keresett,
ahonnan leesett,
nincs célja, nem bolyong,
csendes léte boldog.

*A Dürrenmatt és Max Frisch mellett talán legismertebb svájci német nyelvű írót elsősorban prózája tette ismertté. Itt egy érdekes verse, ami ironikus vonásokat, egyfajta kettősséget is felmutat, és így –mint Traklnál is – mélyebb elgondolkodásra késztet. T.F.*