English and Scottish Folk Ballads: The Wife of Usher’s Well

A FRAGMENT +++

1. There lived a wife at Usher’s Well,
   And a wealthy wife was she;
She had three stout and stalwart sons,
   And sent them o’er the sea.
2. They hadna been a week from her,
   A week but barely ane,
Whan word came to the carline wife,
   That her three sons were gane.
3. They hadna been a week from her
   A week but barely three,
Whan word came to the carlin wife,
   That her sons she’d never see.
4. —“I wish the wind may never cease,
   Nor fishes in the flood,
Till my three sons come hame to me,
   In earthly flesh and blood.”—
5. It fell about the Martinmass,
   When nights are lang and mirk,
The carlin wife’s three sons came hame,
   And their hats were o’ the birk.
6. It neither grew in syke nor ditch,
   Nor yet in ony sheugh;
But at the gates o’ paradise,
   That birk grew fair eneugh.
   
   
              * * * * *
   
   
7. —“Blow up the fire, my maidens;
   Bring water from the well:
For a’ my house shall feast this night,
   Since my three sons are well.”—
8. And she has made to them a bed,
   She’s made it large and wide;
And she’s ta’en her mantle her about,
   Sat down at the bed-side.
   
   
              * * * * *
   
   
9. Up then crew the red red cock,
   And up and crew the gray;
The eldest to the youngest said,
   —“’Tis time we were away.”—
10. The cock he hadna craw’d but once,
   And clapp’d his wings at a’,
When the youngest to the eldest said,
   —“Brother, we must awa.
11. “The cock doth craw, the day doth daw,
   The channerin’ worm doth chide;
Gin we be mist out o’ our place,
   A sair pain we maun bide.
12. “Fare ye weel, my mother dear!
   Fareweel to barn and byre!
And fare ye weel, the bonny lass,
   That kindles my mother’s fire.”—
   
              * * * * *

TÖREDÉK+++
   
1. Élt egy hölgy, Usher’s Wellben élt,
   Birtok bőven került.
Hármat szült, szép szál fiakat,
   Hármat külhonba küld.
2. Alig egy hete mentek el,
   Sőt egy hete se volt,
S keserves hírt kapott a hölgy:
   Hogy három fia — holt.
3. Alig lett eggy a hét,
   Háromig sem haladt,
S keserves hírt kapott a hölgy:
   Nem láthat fiakat.
4 „Ne szűnjön el a szél soha,
   Ne harapjon a hal,
Míg jön fiaim hároma,
   De hús-vér testre vall.”
5. Szent Márton táján lehetett —
   Köd, éj, kurta napok —,
Hát csak jön mindhárom fia,
   Fejükön nyírkalapok.
6.Nem vízparton nőtt az a nyír,
   Se nem domboldalon;
Messzi-messzi kapu előtt:
   Ott a Paradicsom.
  
   
            * * * * *
   
   
7.„Tüzet izzítni, lányok,
   Kell víz is, ott a kút;
Mer’ a lakomban lagzi lesz,
   Hármat várok fiút.”
8. Maga vetett ágyat nekik,
   Nagyot és széleset,
Bekecsével bélelte ki,
   S mellételepedett.
   
   
            * * * * *
  
   
9. Kárált a rőt, rőt kakas,
   S hozzá a szürke is;
Szólt öccséhez a legnagyobb: 
   — „Kimaradtunk egy kicsit.” —
10. Csak egyet kárált a kakas,
   Míg szárnyával kaszált.
A nagyhoz fordult a kisöcs:
   — „Bátyó, időnk lejárt.
11. Kakas kiált, a reg beállt,
   A feddő féreg int;
Megint helyünkön nem leszünk,
   S megbüntetnek megint.
12. Isten veled, jó anyám!
   S veletek, róna, rét!
Isten veled, te szép ara,
   Ki szítod anyám tüzét!” —

           * * * * *

Szent Márton napja novemberben van. Ebben alighanem az a ködös-homályos célzás rejlik, hogy a halott fiúk lelke későn jött meglátogatni édesanyjukat: a népi hiedelem szerint a halottakat egy évig és egy napig kell gyászolni, de tovább nem, mert akkor visszajönnek kísérteni; v.ö. A megzavart sír, The Unquiet Grave c. angol népballadával kapcsolatban mondottakkal.

Nyírkalapok: a néphit szerint a nyírkalapok arra szolgáltak, hogy a hazajáró lelkek jelenléte ne árthasson az élőknek, de csak a Paradicsom közelében nőtt nyírfából készült kalapok.

Feddő féreg. Erre nem találtam magyarázatot. Úgy látszik, a néphit szerint vagy valakinek az egyéni leleménye szerint a sírbeli férgek megdorgálják és megbüntetik az éjszaka túl sokáig elcsatangoló halottat. Igazság szerint nem vagyok benne biztos, hogy a channerin’ worm tényleg azt jelenti, hogy „feddő féreg"; jelentheti azt is, hogy „rágó, mardosó féreg", bár a „chide" is azt jelenti, hogy fedd, korhol. A féreg is állhat átvitt értelemben, és akkor valami vagy valaki mást jelenthet. 

Vannak a szövegben nehezen érthető archaizmusok sőt nem egészen világos helyek is, talán részben azért, mert nem pontosan emlékezett rá az, akinek az előadásában lejegyezték.
A ballada több változatban maradt fenn. A fenti változat, illetve a ballada három töredéke, Walter Scott "Minstrelsy of the Scottish Border (A skót határvidék igrichagyományai)" c. könyvében jelent meg 1802-ben, egy öreg hölgy előadása nyomán.

A vers prozódiájáról és bizonyos, úgynevezett „formai” oldalairól. Eleve kijelentem, hogy az alant következő fejtegetésekért nem állok jót, helyességüket nem garantálom, mivel nem vagyok az angol irodalom szakértője.
     
A fenti változat távoli lenyomata lehet egy hajdani népi változatnak, amely a régi angol prozódiát követhette. A régi angol prozódia szerint a verssor négy főhangsúlyt azaz fontos szóhangsúlyt (és különböző angol tudósok szerint még egy vagy két fajta mellékhangsúlyt) hordozott. A főhangsúlyos szótagokat alliterációk tették feltűnővé, pl.:

Meotodes Meahte || and his Modgeþanc

A sort egy caesura (||) két félsorra vágta. Egy-egy félsor elvileg négy szótagból állt, gyakorlatilag tartalmazhatott plusz szótagokat is, bonyolult szabályok szerint. (Az ógermán, ó-norvég stb. költészetben is állítólag így volt valahogy.)

Walter Scott fenti változatában ebből nem sok látszik, az alliterációk feltűnő sokaságán kívül. De itt az alliterációk (már) nem a hangsúlyos szótagokat látszanak még jobban kihangsúlyozni, mint hajdanán; úgy rémliik, mintha csak úgy „ottfelejtődtek” volna, mint ahogyan ottfelejtődött fölöslegessé vált vakbelünk. Mintha nem volna egyéb szerepük itt az alliterációknak, mint Babits vagy Rilke vagy mások modern verseiben. Én ennek ellenére igyekeztem alliterálni, ahol csak lehetett. Ha valaki ezt a szememre találná hányni mint „fölösleges” formalizmust, igazat adnék neki.

Az én magyar fülem az 1., 3., 5. stb. sorokban négy, a 2., 4., 6. stb. sorokban három verslábat, túlnyomórészt jambust (◡—, = egy hangsúlytalan, egy hangsúlyos szótagot), jó párszor egy-egy jambus helyett anapesztust (◡◡—) hall olyan sorokban is, amelyeket angol fül valószínűleg nem így érzékel, pl. That birk grew fair eneugh: az én fülemben ◡— | ◡— | ◡— , mivel majdnem az összes rövid sor így értelmezhető angol szemmel és füllel is, de egy angol alighanem azt mondaná, hogy dehogyis, ez a sor ◡ — — — ◡—. Vagy Sat down at the bed-side, angolul hallva: — — ◡ ◡ — — stb. De csak kevés rendhagyó sor van; a legtöbb sorpárt angol füllel is nehéz volna másnak hallani, mint aminek mi halljuk, tehát négy + három verslábat, főleg jambusokat tartalmazó egységnek. Van még egy-két kivételes sor.

   
Tehát az a benyomásom, hogy ez a valószínűleg nagyon régi, középkori eredetű ballada az évszázadok során több átdolgozáson ment át, és hasonult a verslábakkal dolgozó műköltészethez. (Ha ezt Angliában a verebek is csiripelik, akkor én csak a spanyolviaszkot fedeztem fel — remélhetőleg valóban a spanyolviaszkot, nem pedig saját fantazmagóriámat.)