Kinsella, Thomas: Ballydavid Pier

Noon. The luminous tide
Climbs through the heat, covering
Grey shingle. A film of scum
Searches first among litter,
Cloudy with (I remember)
Life; then crystal-clear shallows
Cool on the stones, silent
With shells and claws, white fish bones;
Farther out a bag of flesh,
Foetus of goat or sheep,
Wavers below the surface.

Allegory forms of itself:
The line of life creeps upward
Replacing one world with another,
The welter of its advance
Sinks down into clarity,
Slowly the more foul
Monsters of loss digest.

Small monster of true flesh
Brought forth somewhere
In bloody confusion and error
And flung into bitterness,
Blood washed white:
Does that structure satisfy?

The ghost tissue hangs unresisting
In allegorical waters,
Lost in self-search
--A swollen blind brow
Humbly crumpled over
Budding limbs, unshaken
By the spasms of birth or death.

The Angelus. Faint bell-notes
From some church in the distance
Trembled over the water.
It is nothing. The vacant harbour
Is filling; it will empty.
The misbirth touches the surface
And glistens like quicksilver.

Dél. A fénylő dagály a
hőségen át felkúszik a szürke
sziklákra. Tajtékhártya
motoz előbb hulladék közt,
élettől (emlékem szerint)
felhősen; majd kristálytiszta sekélyek
hűlnek a kövekre, kagylóktól és
karmoktól némák, fehér halcsonttól;
odébb egy hús-tömlő,
kecske vagy juh embriója
himbál a felszin alatt.

Magából épül az allegória:
az életvonal fölfele kúszik,
egy világ helyébe másikat tesz,
vonulásának súlya
áttetsző tisztaságba süllyed,
lassan emésztenek a hiány
ocsmányabb szörnyei...

Apró szörny igazi húsból
véres zűrzavarba és
tévelygésbe kivetve,
keserűségbe hajítva,
fehérre mosott vér:
kielégítő e szerkezet?

A kisértet-szövet ellenállás nélkül
csüng az allegorikus vizekben,
ön-kutatásba veszve
- duzzadt vak homlok
rügyező, halál és élet
görcseitől nem rázott tagok
fölé görnyedve alázatosan.

Az Angelus. Bágyadt harangszó
valami messzi templomból,
reng a víz felett.
Semmi. Az üres kikötő
megtelik; újra kiürül.
A vetélés a felszínt éri
és villog, mint a higany.