Ferdős Dávid: Mancherlei heutige Laute (Némely mai Emberek Német nyelven)

A' szép Virradtakor mélázva menék én,

Egy virágos rétnek bájaló környékén.

Mély el-andalodás között bámultam ott,

Mint szedt a' Zefir egy ró'sáról bal'samot.

Oda mentem, nézni akarván hogy deli

Pompáját a' ba'sa-ró'sa mint viseli.

Boldog Egek! hát a' ró'sa' zöld firhanga

Alatt, - egy vipera rejtezvén, - lappanga

Meg tsipett! - 's halálos méregtől dagadott

Sebe köztt, bús szívem illy szókra fakadott:

Kortsosult Világ! - ha rólad szólni merek, -

Illyenek ám benned sok mai Emberek!

Ki hitte volna, hogy illy ékes ró'sának

Zöld levelei köztt kígyók lappangnának?

Am schönen Morgengrauen grübelnd laufe ich,

an eine reizvolle Blumenwiese neulich.

Tief in Gedanken verloren glotzte ich dort,

wie der Zephir von Pfingstrose, der Balsam holt.

Bin hingegangen, um zu schauen, wie er, die

Pfingstrose, das gleiche zulässt immer wieder.

Oh, Gott, unter den Grünenvorhang der Rose,

ein Otter hat sich versteckt, wie die Mimose.

Es hat mich gebissen! Von Gift angeschwollen,

verwundet, sagte mein Herz, in Wut ausbrechend:

Degenerierte Welt, wenn ich das sagen dürfte, --

es lebt haute in dir, sehr viele Gerümpel.

Wer hätte das gedacht, das in eine Rose,

versteckt sich eine Schlange, als Heimatlose?