Juhász Gyula: Wieder an der Theiss (Megint a Tiszánál Német nyelven)

Egy nyaram elmúlt, fénye elapadt

És téged, szent folyóm, nem láttalak.

Talán azért is voltam oly beteg,

Mert nem ringattad fáradt képemet.

Hisz habod párna, szőke, lágy selyem,

Melyen hold nyugszik és álom terem.

Ó ez a hold és ez az éjszaka,

A csöndesség és békesség maga.

A csöndesség, mely mégis halk zene,

Azúr világok víg üzenete.

S e béke úgy legyinti lelkemet,

Mikéntha gyöngyvirággal verne meg.

Ó tiszaparti holdas éj, te mély,

Szívembe csöndet és békét zenélj.

Sződd át ezüsttel rajta a borút,

Feledjen el világot s háborút!

Ein Sommer ist vorbei, sein Licht verblasst,

und dich, mein Frömmler Fluss hab schon verpasst.

Vielleicht war ich deswegen so schwerkrank,

weil du mein Wesen nicht gewogen hast.

Dein Schaumstoffkissen, sanft blonde Seide,

auf der Mond ruht, wie an der Traumweide.

Oh dieser Mond jetzt und auch diese Nacht,

die göttliche Stille auf den Frieden wacht.

Die Stille und die sanfte Musik sind,

fröhliche Nachricht von heiligen Christ.

Und der Frieden berührt meine Seele,

als würde mich die Maiglöckchen quäle.

Die Mondnacht am Ufer der Theiss, ist tief,

Stille und Frieden in mein Herz anzieht.

Web die trübe Wolke mit Silber durch,

vergiss die Welt und Krieg so wie ein Lurch.