Lévay József: Die Woge wallt (Forr a hullám Német nyelven)

Forr a hullám, partja szakad,

Zúgva rohan, útja szabad;

Remeg a föld félelmében

Vészt várván, —

De az égen, tündér-szépen

Fölragyog a szivárvány.

S im! simul a hab dagálya,

Béke száll a puszta tájra,

Es hol a sötét enyészet

Gyászszal járt,

Uj virulat, szebb tenyészet

Koszoruzza a határt. —

Lebbenjen meg szárnyad újra,

Csalfa remény lobogója!

Hadd öleljen, hadd kínáljon

A szellő;

A mi reád még homályt von

Gyönge pára, nem felhő. —

Röpke öröm! felénk madár,

Száműzött rab, nézz haza már,

Szálljon veled régi párod,

Bátorság !

Nem egy sziv lesz itt lakásod,

De az egész hív ország!

Die Woge wallt, das Ufer bricht,

schwirrend rennt, der Damm zerriss,

von lauter Angst der Boden bebt

Unheil kommt, --

oben der Regenbogen schwebt,

dort weit weg, an Horizont.

Und jetzt! Schmiegt sie sich die Flutwelle,

Ruhe kehrt an seine Stelle,

und wo das dunkel Verfall sich

austobte,

blühe jetzt ein Rasenteppich,

rundum ist Blütenbote. --

Schwebe dein Fittich noch lange,

du, du falscher Hoffnungsflagge!

Dich umarmen, und dich lieben

die Brisen;

was dich trübt erscheinen liessen,

nur Dunst, keine Wolkenriesen.

Kurze Freude, scheuer Vogel,

verbannter Häftling, schau umher,

der alte Freund soll mit fliegen,

die Kühnheit!

Nicht nur ein Herz wird dich lieben,

das ganze Land, weit und breit!