Stanescu, Nichita: Őszi ábránd (Emoție de toamnă Magyar nyelven)

A venit toamna, acopera-mi inima cu ceva,
cu umbra unui copac sau mai bine cu umbra ta.

Mă tem că n-am să te mai văd, uneori,
că or să-mi crească aripi ascutite până la nori,
că ai să te ascunzi într-un ochi străin,
si el o să se-nchidă cu o frunză de pelin.

Si-atunci mă apropii de pietre si tac,
iau cuvintele si le-nec în mare.
Suier luna si o răsar si o prefac
într-o dragoste mare.

Itt az ősz. Megérkezett.
Takard be valamivel a szívemet.
Egy lomb-árnyékkal,
vagy inkább saját árnyékoddal.

Aggódom, hogy nem mindig foglak majd látni,
Aggódom, hogy hegyes szárnyaim a felhőkig nőnek,
Aggódom, hogy elbújsz egy idegen szemüregbe,
mely bekebelez mint egy üröm levél, örökre.

És akkor a kövekhez közeledem és hallgatok.
Fogom a szavakat és a tengerbe fojtom.
Süvöltöm a holdat, felkeltem és
végtelen szerelemmé változtatom.