Jól megmarkoltam életem
Hogy vajon megvan-e —
Tükörhöz vittem szellemem,
Hogy mi lehet vele —
Körbecipeltem Lényemet
Minden karámokon
Kérdezve a Tulaj nevét —
Ismerős-e nekem vajon —
Lestem — kócoltam is fejem —
Griberlit húztam el, figyelve,
Reagál-e majd —
A Bizonyság, ugye —
„Kurázsi" — bíztattam magam —
„Ammár — tavalyi hó —
Szokjunk hozzá: szép lesz a Menny is,
Mint az Ó Házikó!"
Emily hasztalan keresi saját magában hajdani saját magát: az az Emily már visszavonhatatlanul elmúlt. De sebaj, a Mennyország is éppoly kedves lesz majd, mint hajdani lakhelye (= teste) volt. Erről hadd jusson eszembe, hogy gyermekeim huzakodni szoktak volt zsenge korukban, hogy melyikük üljön a zöld bilire. Egyszer a kisebbik, észrevéve, hogy számára ezúttal befellegzett, mert a nagyobbik már rátette a kezét illetve egy másik testrészét a zöld bilire, ekképp vígasztalta magát: „Szép a zöld bili. De a kék bili is szép! Olyan, mint a kék ég..." Minthogy a költő mindössze harminckét éves volt, midőn e versét írta, az „Ó Házikón" elsősorban a bilis korszakot is magában foglaló gyermek- és ifjúkori énje értendő.
(A harmadik strófát rímtelenül hagyta a szerző. „Figyelve — ugye" sem rím, semmiféle értelemben.)