Busch, Wilhelm: Er stellt sich vor sein Spiegelglas

Er stellt sich vor sein Spiegelglas
Und arrangiert noch dies und das.
Er dreht hinaus des Bartes Spitzen,
Sieht zu, wie seine Ringe blitzen,
Probiert auch mal, wie sich das macht,
Wenn er so herzgewinnend lacht,
Übt seines Auges Zauberkraft,
Legt die Krawatte musterhaft,
Wirft einen süßen Scheideblick
Auf sein geliebtes Bild zurück,
Geht dann hinaus zur Promenade,
Umschwebt vom Dufte der Pomade,
Und ärgert sich, als wie ein Stint,
Daß andre Leute eitel sind.

A tükör gyakorta maraszt
Elrendezgetni ezt meg azt.
A tag kipödri bajsza spiccét,
Mustrálja gyűrűjét, a sliccét,
Próbálgatja, milyen lehet,
Ha egy-két bájmosolyt bevet.
Varázspillantást gyakorol,
Le tiszta nyakkendőt porol,
Bájosan oldalvást kacsint
Kedvenc kinézése szerint,
Csak ezután jöhet a sétány,
Hol kölnifelhőt szerteszéthány,
S berzeng, mérges mint egy csuka,
Hogy más mily hiú és buta.
   
   
   
Erről ez jut eszembe: Honnan tudja szeretett költőm, hogyan viselkednek az emberek otthon a tükrük előtt? Nyilván soha senki sem piperézte magát a tükör előtt az ő jelenlétében. Nos, rosszmájúan azt gondolom, hogy önmagából indul ki: ő maga is ugyanezt csinálta, bizonyos mértékig legalább...

Hasonló, emennél fontosabb kérdés: Mitől mindentudó az író, honnan tudja olyan jól, mi van regényei szereplőinek a lelkében? Ezt a kérdést regényírók is feltették már, és másfajta, lelkekben-nem-vájkáló regényeket kezdtek írogatni. A válasz: Onnan tudja, hogy ő találta ki, ő teremtette azokat a szereplőket: a lelkületüket is ő találta ki. Hogy a zseniális író vagy költő zseniális pszichológus is egyben, az látszat. Lélekbúvárelemzései nem „igazak”, sőt egyáltalán nem is fontos, hogy igazak legyenek: igaznak látszanak, az igazság, az authenticitás, a realizmus, a hús-vér valóság lehengerlő benyomását keltik, a legrealistább írók könyveiben is. Ebben áll Flaubert, Dosztojevszkij, Arany, Csehov stb. zsenialitása.