Dickinson, Emily: (The Sea said "Come" to the Brook —)

The Sea said "Come" to the Brook —
The Brook said "Let me grow" —
The Sea said "Then you will be a Sea —
I want a Brook — Come now"!

The Sea said "Go" to the Sea.
The Sea said "I am he
You cherished" — "Learned Waters —
Wisdom is stale to Me" —
   
   
(1872)

     
Tenger hívott Patakot —
“Nőnék még” így a Patak —
Tenger mond: “Tenger leszel úgy —
Mint Patak — Gyere csak!”

Tenger Tengert zavar.
Tenger mond „Én vagyok
Kit kedvelél” — „Tudós Vizek —
Bölcsességtek unott” —

Nem emlékeztem rá, hogy három évvel ezelőtt ezt már egyszer lefordítottam, és nekiálltam még egyszer; ezúttal értelmezést is írtam hozzá:

A Tenger mondta „Patak gyere„" —
A Patak mondta: „Nőni hagyj" —
A Tenger mondta „De úgy Tenger leszel —
Nekem Patak kell — Gyere így"!

A Tenger mondta „Tenger, eriggy."
A Tenger mondta „Én vagyok, igen,
Kit imádtál" „Ti Tudós Vizek —
A Bölcsesség állott nekem" —
   
   
   
Jó volna tudni ennek a rejtvénynek a megfejtését. A Tenger mondja a Tengernek: „Menj" — ez olyan, mintha elírás volna, ahelyett, hogy A Patak mondja a Tengernek: „Menj". De hát ilyen rövid versben csak-csak nem ejt ekkora hibát egy költő. A Tenger küldi el saját magát a Patakhoz, mivel az nem akart jönni?, vagy mert elege van saját, megállapodott Bölcseségéből, és a Patakot hívja, mert annak ugyan alig van egy kis vize, de az nem állóvíz, hanem mozog, élettel teli víz?? És ki mondja azt, hogy Ti Tudós Vizek — A Bölcsesség állott [víz] nekem? A gondolatjel és az új idézőjel arra mutat, hogy ezt már a Patak mondja. Azt lehet gondolni, hogy a Patak = Emily Dickinson, a Tenger pedig valami nagytekintélyű nagyokos.

Az is lehet, hogy a „Tenger mondja a Tengernek"-ben nem egyazon tenger van kétszer megnevezve. Az első strófában ugyanis azt mondta a tenger a pataknak, hogy ha megnő, akkor ő is tenger lesz. Lehet, hogy a második strófában tényleg az időközben tengerré vált patak küldi el az eredeti tengert (a csudába?). Az eredeti tenger figyelmezteti az újdonsült tengert, hogy de hiszen patak korában még szerette őt. A patakból lett tenger azzal vág vissza az öreg tengernek, hogy a tudós, könyvízű bölcsesség számára unalmas, poshadt állóvíz. Ennek van értelme. De lehet, hogy nem kellett volna megfejtenem a verset, mert érdekesebb, izgalmasabb volt a maga érthetetlen enigmaszerűségében... Mit tegyek, mániákus rejtvényfejtő vagyok. Reméljük azt, hogy megfejtésem nem is jó megfejtés, vagy legalábbis nem az egyetlen lehetséges értelmezése a versnek, és akkor az továbbra is érthetetlen és titokzatos.

(Az elején azt mondtam, hogy jó volna tudni, most meg azt mondom, hogy jobb volna nem tudni... Én is megérem a pénzemet!)