József Attila: Ars poetica (Ars poetica Román nyelven)

Németh Andornak

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás - fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők - mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

1937

     Lui Németh Andor

Poet sunt ‒ de ce să-mi pese
mie poezia-n sine?
Pe astrul din cer nu-l întrece
pe apă, o imagine.

Timpul, încetișor se va scurge,
nu casc gura la poveste,
voi sorbi reală lume,
una, cu cer spumat, peste. 

E frumos izvorul - ne udă!
Tremuratul și cu tihnă
se-mbrățișează, și-n spumă,
o șuetă bună se iscă. 

Alți poeți - ce-mi pasă?
Tot se murdăresc până-n gât,
cu falsuri și spirtoasă,
mimând extaz, n-au decât.

Ajungând din crâșma zilnică,
la rațiune și peste!
Nu fac cu mintea lucidă
pe sclavul murdar, prostește. 

Mâncând, bând, îmbrățișând, dormind!
Cu univers te compară!
Dar, nu servesc nici sâsâind
forță ce mutilează. 

Fără pact - să fiu fericit!
Altfel, doar, mă vor leza,
cu pete voi fi înroșit,
febra îmi ia seva. 

Nu voi ține gura deloc.
La știință fac apelul.
Privind, m-aprobă acest secol:
E cu mine-n gând țăranul; 

muncitorul mă bănuie
la un lucru neagreat;
la film, când se înghesuie
tinerelul, prost îmbrăcat. 

Și unde ticăloși-n cete
urmăresc poeziile,
pornesc tancuri prietene
bubuindu-se în rime. 

Spun: omul înca nu-i mare.
Trăind cu dezordinea.
Acum, doi părinți are:
spiritul și dragostea! 

Februarie, 1937.